Telefon: 94/594144 | Email: somogyi@kormend.hu

Pályaorientációs nap


November 14-én (csütörtökön) Pályaorientációs nap volt iskolánkban. Az alsósok és az 5.a osztály délelőtt különböző foglalkozásokon vett részt, ahol szakmákat mutattak be számukra. A 6.a osztály az Édenkert kertészetbe látogatott el. A 7.a, 8.a és a 8. b osztályok a Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskolával, valamint a Kölcsey Ferenc Gimnáziummal ismerkedtek meg. Minden diák nagyon jól érezte magát. Változatos és hangulatos programokon vettek részt tanulóink. Délután rajzokat készítettek a kisebbek „Mi szeretnék lenni” címmel. A rajzok megtekinthetők a földszinti aulában. Ezt követően az osztályok csoportmunkában szakmákkal kapcsolatos feladatlapokat oldottak meg. A 7. és 8. osztályosok Szombathelyen jártak a Képzési vásárban.

Köszönet az előadóknak, akik nagy szeretettel mutatták be szakmájukat.

Dériné Tóth Andrea (szülő) – védőnő

Császárné Simon Katalin (szülő) – pedikűrös

Horváth Krisztina (szülő) – az iskolai konyha dolgozója

Tóth Elizabet őrmester és Varga Dóra százados- rendőrnők

Balogh Ádám – néptáncos

Varga Antal (szülő) – néptánc oktató

Tóth Adrienn és Tóth Petra – Gyöngyi virágbolt (virágkötészet)

 

Közelgő események

Nincsenek következő események.

Archívum